Mese a somogyországi patakgörbítőkről

Változatos, dimbes-dombos birodalom volt Somogyország, a völgyekben lassú vízfolyások bandukoltak a Dráva folyó irányába. Szaporodott az ember, egyre több ennivalóra volt szükség. Nekiláttak a rengeteg erdők kivágásának, nekiestek a patakoknak. Kiszárították a mocsarakat, ahol meg ez nem ment, ott halastavakat létesítettek. Jött mindenféle háború, sok birtokos eltűnt a vidékről. Lett helyettük téesz, állami gazdaság. Ezeknek szükségük lett azokra a martokra is, amiket tavasszal általában elöntött az épp arra járó patak. Szóltak az ország akkoriban leghatalmasabb urának, a Vízügynek. Megindultak büdös, kék füstöt eregető gépek sorban, a Somogy erdeibe. A vadak, madarak menekültek a vidékről, sokuk azóta sem tért vissza. Nyílegyenes medrek húzódtak északtól dél felé, mert hogy a völgyek iránya Somogyban leginkább ilyen. Ha egy-egy renitens dombocska útját állta ennek, hát úgy elhordták, mint a pinty!

Csakhogy, a Természet nem szereti az ilyen ásott medreket, faragott dombokat. Változtak az idők, eltűntek a téeszek, a józan földművesek, akik visszakapták a földjeiket, meg megtanultak számolni. Nem érdemes már fenntartani azt a gátat, azt az egyenes folyómedret, ha olyan sokba kerül.”

Akkor került néhány madarász Somogyfajszra, akiknek igencsak hiányoztak a messzebbvándorolt madarak, vadak. Szerveztek, pénzt szereztek, földet-tavat vásároltak és elkezdték a „meseszépség” újraalkotását. Az elgazosodott legelőkre szürkemarhát, racakajuhot telepítettek, a halastavakon megszüntették az ipari halászatot. Elkezdett „meseszépülni” Somogyország ezen fertálya. Egy bajuk volt még: a korábban ásott patakok még mindig nyílegyenesek voltak, ámbár akadt olyan is, amelyik magától állt neki kanyarogni. Úgy gondolták, hogy segíteni kell a természetnek ebben a munkában. Volt a környéken egy ifjú vízügyes mérnök, akinek nem volt kedve a Vízügyet szolgálni, felcsapott a somogyiak közé. Ő lett a Patakgörbítő. A nyílegyenes Koronka patakon ástak, kotortak, időnként az egyenes oldalából kimarkolva egy darabot, völgyecskéjének kiszélesedéseinél, ahol korábban tó, vagy mocsár volt, most ismét az lett. A nedvesebbé vált réten kinyíltak az első orchideák és más védett réti növények. A fás legelőn mesterséges fészket építettek a fehér gólyának, amely azonnal át is költözött rá a villanyoszlop tetejéről. Itt volna a mese vége, ha a történetnek vége lenne. A Kőrisberek csak egy hely a sok közül, amit a „vízrendezések” hajdanában tönkretettek.
A Film a Somogy Természetvédő Szervezet visszavarázsoló munkáját mutatja be.

A természetnek visszahódított világot Berecz András segítségével ismerjük meg.

Rendező: Sáfrány József
Operatőr: Kele Andor
Szakértő: Tömösvári Tibor


A film készítését a Médiatanács támogatta.